Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kiviselték magukat a bevándorlók Budapesten! Zsarolás miatt fogták el őket!

A Készenléti Rendőrség járőrei egy órán belül elfogták azt a két egyiptomi állampolgárt, akik Budapest VIII. kerületében megfenyegettek egy férfit.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 34 éves M. B. és a 42 éves I. R. F. egyiptomi állampolgárok, egy harmadik, eddig ismeretlen társukkal együtt 2018. február 3-án 13 óra körül egy Budapest VIII., Népszínház utcai üzletben megfenyegettek egy férfit korábbi vitájukra hivatkozva, az üzletből nem engedték ki, majd elvették a mobiltelefonját és pénzét.

A készenléti rendőrök a bűncselekményt követően a két egyiptomi állampolgárt az üzlet előtt igazoltatták, ahol megállapították, hogy korábban bűncselekményt követtek el, ezért elfogták és előállították őket a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságára.

A józsefvárosi nyomozók a két egyiptomi férfit gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vételük mellett – zsarolás bűntett miatt előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések