Németországban pénteken huszonnégy órás sztrájkot hirdettek az autóipari szakszervezetek és dolgozók. Immáron harmadszor zsinórban, tehát a munkabeszüntetés már három napja tart.
Harmadik napja sztrájkolnak a németek. Áll a Porsche, a BMW de még az Airbus is, kép: twitter/trabuddy.online
Leállt a gyártás a Mercedesnél, a Porschenél, az Audinál és a BMW-nél, de az Airbusnál is. A szakszervezetek és a cégvezetők is azt állítják, hogy készséggel kötnek kompromisszumot, mégis meg vannak győződve, hogy a másik félnek kell kevésbé ragaszkodnia követeléseihez.
A szakszervezetek 8 százalékos béremelést követelnek a következő 27 hónapban teljesítve azt a gépipari munkásoknak és mérnököknek. Az iparágban ez 3,9 millió munkást érint. Ezen felül azt követelik, hogy az iparágban vezessék be 28 órás munkahetet a jelenlegi 35 órás helyett, hogy könnyebb legyen összeegyeztetni a magánéletet a munkával. A cégvezetők 6,8 százalékos béremelést ajánlottak fel, de csípőből elutasították a kisebb óraszámú munkahetet.
A DIW német gazdasági intézet számításai szerint a sztrájk alapesetben 62 millió eurójába fáj majd a német iparágnak. Ha elhúzódik, több százmillió is lehet a kiesés - írja a Reuters.
0 Megjegyzések