Gera Zoltán még az angol Fulhamnél töltött időszakából mesélt el egy igencsak ijesztő történetet.
A 38 éves, 97-szeres magyar válogatott középpályás a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium csordultig megtelt aulájában tartott egy előadást, ahol karrierje legfontosabb állomásainak felidézésével bemutatta, milyen akadályokon keresztül jutott el többek között az Európa Liga-döntős szereplésig.
Gera Zoltán többek között egy ijesztő történetet is elmesélt, arról, hogy a Fulhamben milyen keményen kellett megharcolnia amerikai posztriválisával, Clint Dempsey-vel.
– Soha életemben nem találkoztam olyan erős karakterű labdarúgóval, mint Clint Dempsey. Amikor Fulhambe kerültem, nem tudtam, hogy az ő posztjára igazoltak, s láttam, hogy kijátszottam őt a kezdő csapatból. Olyan agresszív volt, hogy edzéseken azt éreztem, nem szeretnék ennek a srácnak a közelébe kerülni, mert letépi a fejem. Az is előfordult, hogy verekedni akart a parkolóban. Addig terrorizált a harcos hozzáállásával, akaratosságával, hogy egy idő után elkezdtem félni, s a kispadon találtam magam. Kellett egy kis idő, hogy ezt helyre tegyem akkor magamban, de a mai napig csodálom és tisztelem azt a győzni akarást, ami megvolt benne
– idézi Gera Zoltán szavait a vehirsport.hu.
0 Megjegyzések