Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bréking! – Terroristának tartja a határon túli magyarokat Vadai Ágnes – Ez megengedhetetlen!

Terroristaként és emberkereskedőként említi a határon túli magyarokat a Demokratikus Koalíció alelnöke. Kedves határon túli barátaink ezért kell elmenni szavazni, mert ha ezek kerülnek hatalomra kemény évek várnak ránk!
Terroristaként és emberkereskedőként említi a határon túli magyarokat a Demokratikus Koalíció alelnöke. Vadai Ágnes úgy fogalmazott, szerinte az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárrá vált egymillió magyar között legalább ötezer veszélyes bűnöző előtt nyílt meg Magyarország és Európa határa.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma felháborítónak tartja a Gyurcsány-párti politikus kijelentéseit. A testület szerint a DK ismét a nemzet megosztásán dolgozik. 

Továbbra is a határon túli magyarok ellen uszít a Demokratikus Koalíció alelnöke. A politikus hétfői közleményében azt írta: az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárrá vált egymillió ember között pedig a legóvatosabb becslés szerint is ötezer terrorista, emberkereskedő és drogdíler előtt nyílt meg Európa határa.

A Vajdaságból származó kollégánk azon kérdésére, hogy őt is terroristának tartja-e, Vadai Ágnes csupán visszakérdezni tudott, hogy beletartozik-e abba az ötezer személybe, akikről kiderült, hogy bűnöző. Az ellenzéki politikus állítja: több ezer olyan személy van, aki magyar állampolgárrá vált, közben pedig magyar felmenője sem volt.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők fóruma elítéli Vadai Ágnes hasonlatát. A testület jobbikos alelnöke szerint  Gyurcsány Ferenc ismét a nemzet megosztásán dolgozik.
Ezt a fajta megosztó, aljas és nemzetellenes politikát támasztja alá az a nyilatkozat is, amit Vadai Ágnes nemrégiben tett
– jelentette ki Szávay István.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a DK szándékosan összekeveri a határon túli magyarságot a bevándorlókkal.
Azt gondoltuk, hogy 2004. december 5-e után mégiscsak kialakult egy nemzeti minimum abban, hogy a külhoni magyarokkal összetartozunk, ehhez képest a DK most több módon támadja őket
– hívta fel rá a figyelmet a kormánypárti politikus.

A 14 évvel ezelőtti népszavazáson Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt. Pártja tavaly év végén azért kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy a külhoni magyarok ne adhassák le voksukat a hazai választáson.

(Forrás: Echotv.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések