Sigér Dávid szerint a jó rajt lendületet adhat az Újvárosnak.
A héten megkezdődött a nagyüzem a magyar futballban. A hajdúsági futballbarátok számára rögtön egy csemegét kínál az idény, hiszen szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban a DVSC és a Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő együttese mérkőzik meg.
A megyei rangadóra mindkét gárda Magyar Kupa mérkőzéssel hangolt, de míg a debreceniek lógó orral hagyták el a gyepet, addig a Balmaz egy szép idegenbeli sikerrel a tarsolyában várhatja az összecsapást.
Önbizalmat szereztek
Jól jött a kupameccs számunkra, önbizalmat adott, és kijöttek azok a hibák, amelyeket a bajnoki rajtig még ki tudunk küszöbölni” – tekintett vissza a szerdai, Győr elleni találkozóra Sigér Dávid, az újvárosiak csapatkapitánya.
– Tudtuk, hogy Szentes Lázár alakulata jó erőt képvisel, ennek megfelelően egy izgalmas, a nézők számára is élvezetes mérkőzést játszottunk velük. Ha szerdán az első félidőben jobban sáfárkodunk a lehetőségeinkkel akár az egész párharc kimenetelét eldönthettük volna, de természetesen így sem vagyok elégedetlen, idegenben három gólt rúgni mindig dicséretes teljesítmény.
Nem hétköznapi meccs
Bár Sigér gyermekként végigjárta a szamárlétrát a DVSC-nél, végül a Balmazújváros színeiben mutatkozott be az élvonalban.
– Sokan tudják rólam, hogy a Loki az anyaegyesületem, ott nevelkedtem. Szép emlékeket őrzök a klubról, számomra mindig jó érzés a cívisvárosban játszani. Nem téveszt meg bennünket a piros-fehérek kupamérkőzése, mi az őszi szereplésükből indulunk ki. A hétközi kisiklás biztos, hogy felpaprikázta őket, plusz ugye ez egy megyei rangadó, így nagyon kemény mérkőzésre számítok. A jó rajt lendületet adhat, és mivel az első tízben szeretnénk végezni, ezért kellenek az idegenbeli sikerek is, amelyre képesnek is tartom a csapatot – jelentette ki a csapatkapitány.
0 Megjegyzések