Miközben Ferenc pápa, a “filantróp” szervezetek és a baloldali sajtó szegény háborúk, terroristák és ínség elől Európába menekülő afrikaiakról papol szünet nélkül, addig az olasz Maffiaellenes Nyomozó Igazgatóság szerint valójában a nigériai maffia szervezi a migrációt a nyugat-afrikai országban. Így biztosítja hálózata európai terjeszkedéséhez az “emberi erőforrást”. A napokban maga a nigériai elnök is felhívta arra a figyelmet arra, hogy jórészt bűnözőnek jönnek el a férfiak és nők Nigériából.
A másfél hete Macerataban brutálisan megölt és feldarabolt 18 éves olasz lány, Pamela Mastropietro esete előtérbe hozta a nigériai maffia olaszországi jelenlétét. A gyilkosságot három nigériai drogdíler követte el, akik illegális migránsként hajókon érkeztek Európába 2016-ban. Habár a nigériai maffia olaszországi ügyeiről időnként megjelent az olasz jobboldali sajtóban egy-két rövidebb írás különösen a prostitúció miatt, de nem került ez a téma igazán reflektorfénybe. Most azonban előkerült az olasz Maffiaellenes Nyomozó Igazgatóság egy parlamenti jelentése, amelyben már 2016. elején a nigéria maffia olaszországi erőteljes terjeszkedésére figyelmeztettek.
A jelentés szerint a nigérai bűnszervezet a migrációval vetette meg a lábát az olasz félszigeten a helyi olasz maffiákkal együttműködve. Az afrikai maffiák közül a nigériai a legerősebb az olasz városokban, és egyre jobban terjed a befolyása. Európaiak számára teljesen idegen külön rituális beavatásokkal, szokásokkal rendelkeznek, és éppen azok segítségével is szervezik be a tagjaikat a nigériai falvakban és városokban. Majd útjukat az arra hivatott emberekkel egészen az európai célállomásokig nyomon követik, ahol a helyi szervezetek “viselik tovább gondjukat”. Igen jól szervezett a logisztikai hálózatuk egészen a nigériai településektől az európai városokig.
A beszervezett migránsokkal vudu szerződést kötnek, és egyébként is jelen van a szervezetet tevékenységében az afrikai fekete mágia. Egy maffia szakértő szerint Pamela gyilkossága ilyen értelemben is a nigériai maffia kézjegyét viseli magán, és sokan mások is borzalmas rituális elemeket is felfedezni vélnek a bűntényben. Még a mai napig nem világos például, hogy miért is kellett ennyire felszabdalni a lány tetemét. A második hallottvizsgálatot végző igazságügyi szakértő szerint nem volt szükséges ennyi darabba vágni a lány tetemét ahhoz, hogy a két bőröndben elhelyezzék azt. Továbbá az első halottvizsgálat folyamán nem találták meg a lány szívét sem, valamint a vérét is kifolyatták.
A nigériai maffia fő területei a prostitúció és a drogkereskedelem, de olyan hivatalos kereskedelmi tevékenységet is folytatnak, mint bárok és közértek afrikaiaknak. Valamint export-import vállalataikon keresztül hozzák be a drogot és más termékeket. A dél-olasz Caserta környékén továbbá aktívan részt vesznek a földeken feketén dolgozó afrikaiak beszervezésében és irányításában is. A jelentés rámutat arra is, a drog szállítása Nigériából Európába szoros összefüggésben van az embercsempészettel, ugyanazon a csatornákon és hálózaton keresztül történik mindkettő.
Az olasz antimaffia igazgatóságon túl a múlt héten maga a nigériai elnök, Muhammadu Buhari is arról beszélt az angol Telegraphnak, hogy sajnos rossz hírét keltik a nigériai migránsok az afrikai országnak, mivel többségük bűnöző, és valójában egyáltalán nem is kellene elhagyniuk azt. Az egyik lagosi székhelyű napilap, a Vangard szerint 170 ezer nigériai él külföldön börtönökben drogkereskedelem és embercsempészet miatt, valamint 10 ezer nigériai nőt kényszerítenek prostitucióra Európában. Egy olasz civil szervezet szerint ezek a nők már valójában induláskor tudják, hogy milyen “munka” vár rájuk Európában, mégis vállalják, mivel akiknek sikerül hazatérni közülük nem igen beszél nyíltan arról, hogy mivel is tett szert arra a pénzre, amivel valami önálló üzletet tud nyitni a hazájában. De sokan vannak olyanok is köztük, akiknek külön megígérik, hogy nem prostituáltként fogják őket kihasználni, aztán mégis arra kényszerítik őket.
Habár a jobboldali sajtó most intenzívebben kezdett el foglalkozni a nigériai maffia olaszországi jelenlétével és annak veszélyeivel, az olasz rendőrség és baloldali politika azonban nem igen kedveli a témát. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy a héten nem engedélyezték Macerataban a radikális jobboldali Új Erő párt rendezvényét, ahol éppen a nigériai maffia és az illegális migráció ellen készültek felemelni a szavuk, míg a migráció mellett síkra szálló antifasiszta menetet végül engedélyezték.
Az antifasizták megemlékeztek a menetük végén nagy nehezen a horrorisztikus módon megölt és feldarabolt olasz lányról is. De micsoda paradoxon is egy időben védeni az illegális migrációt, amely a lány halálához vezetett, és magát annak az áldozatát sajnálgatni. Továbbá éppen abban a Giardini Diaz parkban, ahol a lány a gyilkosaival találkozott, és ahova az olasz családoknak már nem igen ildomos betenni a lábukat a gyerekeikkel. Egy olasz facebookos hozzászóló szerint a korábban csodálatos park ma már Dante poklát idézi az afrikai drogdílerek miatt.
És sajnos nem ez az egyetlen olasz park, amely így végezte miattuk. Szinte minden olasz városban ez a helyzet. A drog miatt tönkrement sok-sok emberi élettel együtt a 18. és 19. században létesített csodálatos európai városi parkkultúra is eltűnőben van a migráns drogdílerek és haladó szellemű drogos klienseik miatt, miközben a bevándorláspártiak folyton csak azt szajkózzák, hogy az csupán jótékony hatással van a befogadó országokra. Végül is minden nézőpont kérdése, de igen nehéz ebben meglátni a jót, sőt egyáltalán nem is képes rá az ember, hacsak nem valami különös sorosista szemüvegen át szemléli a szuper nyitott társadalom ily nagyszerű világát…
0 Megjegyzések