Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Újpest: változás a stábban – távozott Vignjevics segédje

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott Predrag Ragan másodedzővel – adta hírül hivatalos honlapján a klub.
A szerb szakember 2017 januárjában csatlakozott a lila-fehérek edzői stábjához, azóta összesen negyven mérkőzésen segítette Nebojsa Vignjevics vezetőedző munkáját.

„Először is nagyon szépen köszönök mindent, amit a negyedik kerületben kaptam, átélhettem. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem, nagy megtiszteltetés volt egy ekkora klubnál dolgozni, mint az Újpest. Végig családtagként éreztem magam, ugyanakkor úgy döntöttem, közelebb szeretnék élni a családomhoz, valamint vezetőedzőként szeretnék a jövőben dolgozni. Mindenkinek minden jót kívánok, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben külön figyelemmel kísérem Magyarország egyik legnagyobb klubjának eredményeit” – idézi Predrag Ragant Újpest honlapja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések