Szerdán kora délután a Közös Ország Mozgalom aktivistái Gulyás Márton vezetésével narancssárga festékkel öntötték le az Állami Számvevőszék Apáczai Csere János utcai központjának épületét, ami műemléki védelem alatt áll. A kár az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de elérheti a milliós nagyságrendet is.
Az ÁSZ közleményében hangsúlyozta: a támadás elkövetői a közvagyont rongálták meg, és az adófizetőknek okoztak kárt, ezért vizsgálják a további jogi lépések szükségességét az ügyben.
A közleményben továbbá kiemelték, hogy az ÁSZ munkatársai azonnal elkezdték eltávolítani a festéket az épületről, de ez nem sikerült teljesen. Mint kiderült, az antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, az épület vakolata pedig több helyen megrongálódott.
0 Megjegyzések