Jól tettem, hogy a kórházfóbiámat legyőztem. Tíz év után újra le tudok guggolni! – áradozott Szabó Győző, akinek a Lipogems nevű, saját sejtes eljárással műtötték a jobb térdét.
– Tizenöt éve volt egy keresztszalag-szakadásom, de az operációt követően a gyógytornát hanyagoltam, a sportolást viszont nem. Így esett, hogy tavaly rögbizni is beálltam, amit nem kellett volna. Az Álomutazó decemberi előadásain már a tizenöt kilós jelmez minden grammja ott csikorgott a térdemben – idézte fel a Valami Amerika sztárja, aki három héttel ezelőtt esett át a közel 700 ezer forintos beavatkozáson egy budai klinikán.
– Győző térde az üvegporc kopása miatt okozott fájdalmat, főleg terhelés hatására, de vizesedést is észleltem. A beavatkozás 45 percig tartott, és január 2. óta kétszer volt kontrollon. Ő már érzékel javulást, de még legalább ennyi időnek kell eltelnie, hogy a beépülés érzékelhető legyen – magyarázta dr. Molnár Szabolcs, aki a színművészt műtötte. Az orvos hozzátette: Győző nagy előnye, hogy nincs súlyfeleslege. Ezt a színművész azonban kissé bánja, így ugyanis kellemetlenebb volt a zsírszövetlevétel.
0 Megjegyzések