Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tévez harmadjára is visszatért a Boca Juniorshoz

Carlos Tévez harmadszor lett a Boca Juniors játékosa, az argentin klub egyelőre nem közölte a szerződés részleteit.
Tévez hazatért! – adott tájékoztatást az egyesület a honlapján, hozzátéve, hogy a támadó már csatlakozott a kerethez, és társaival együtt edzett.

Tévez először 2001 és 2004 között volt a csapat játékosa, majd brazíliai, angliai és olaszországi éveket követően 2015 nyarától 2016 végéig. Akkor aláírt a kínai Sanghaj Senhua együtteséhez, és sajtóhírek szerint a világ legjobban kereső labdarúgója lett.

Tévez azonban sérülésekkel és súlyproblémákkal is küzdött, ráadásul nem érezte jól magát a csapatnál, így nem a képességeinek és az elvárásoknak megfelelően teljesített. A szezon végén aztán egyik fél sem ragaszkodott a közös folytatáshoz.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések