Tatár Csilla szenvedélyévé vált a futás, pedig még csak három hónapja kezdett bele a sportba.
Az elmúlt években többször is megpróbálkozott a futással Tatár Csilla, de mint annyi ember, neki sem sikerült igazán rákapnia, ma azonban már kitartóan rója a köröket a Margit-szigeten. Nem is könnyű változtatni egy ember életmódján, pláne, ha az illető még édesanya is. Csillát azonban segíti edzője, Gregori Dóra, aki maga is édesanya, így pontosan tudja milyen, ha az ember gyerek mellett próbál fitt maradni.
Heti négyszer-ötször járnak futni, Csilla elmondása szerint már elvonási tünetei vannak, ha kihagy két napot. Sokszor apropója is van a futásnak, ha például az orvoshoz kell elmenni receptért, utána pedig a gyógyszertárba, akkor inkább fut, semhogy autóba üljön – írja a hot! magazin.
0 Megjegyzések