Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Szüretelés közben buktak le a bűnbanda tagjai

Nemzetközi összefogással próbálta a tökéletes drogtanyát megalkotni az a bűnszervezet, amelynek tagjai között a magyarok mellett vietnámi bűnözők is voltak. A nyomozók előtt D. Péter, és K. Árpád, valamint P. V. Cuu kábítószer szüretelése közben bukott le.
Utóbbi korábban Prágában tett szert "kertész" tudására, éppen ezért hívták Ormosbányára profi kertésznek. Negyedik társukat, D. Lajost is utolérték az egyenruhások, ő biztosította a növények termesztéséhez szükséges telephelyet.
A bűnszervezet vezetője, L. H. Dang volt, aki a biznisz anyagi hátterét biztosította, valamint az ő utasításai szerint dolgozott a növények ápolásával, termesztésével megbízott három ember.
A rendőrök az ormosbányai helyszínen 914 tő – különböző fejlődési szintű – marihuána növényi egyedet, valamit körülbelül 200 tőről leszüretelt, közel 10 kilogramm marihuánát foglaltak le.  D. Péter lakásának alagsorában, pedig további 34 tőből álló marihuána-ültetvényt és a termesztéshez szükséges eszközöket találtak. A rendőrség  L. H. Dang és négy társával szemben vádemelést javasol.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések