Egy kaposvári lakos telefonált a rendőrségnek, mert látta, hogy szomszédjához éppen betörni készül két férfi. Pár percen belül kattant a bilincs.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába vasárnap dél körül betörésről érkezett bejelentés. A kaposvári bejelentő elmondta, hogy arra lett figyelmes, hogy a szomszédjához ketten az ablakon át behatoltak és még a házban tartózkodnak. A járőrök a hívástól számított pár percen belül a helyszínen elfogták K. Jánost és K. Csabát, majd előállították őket a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 40 éves és a 37 éves helyi férfiakat bűnügyi őrizetbe vételük mellett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
0 Megjegyzések