Színvonalas műsorral emlékeztek meg a Himnusz születéséről

Iskolában és művelődési házban is megemlékeztek a Himnusz születéséről. 
Pocsajban a délelőtti órákban évfolyamonként tartottak megemlékezést az általános iskolában. Az osztályok egy kisfilm segítségével idézték fel a Himnusz eredetét és Kölcsey életútját. Ezt követően egy rövid kérdéssor megadott válaszai közül választották ki a filmben elhangzottakra a feleleteket a diákok.

Változatos műsorral


Esztárban minden évben ünnepi műsorral készülnek erre a nevezetes napra községi és iskola tekintetben. Január 22-én este a művelődési házban több korosztály is kulturális összeállítással lépett fel. Vajasné Ragályi Edit igazgatóhelyettes elmondta: illik emlékezni rá, hogy mi történt 195 évvel ezelőtt, és büszkének kell lenni rá.

A köszöntő után versek, egyházi énekek hangzottak fel, majd kanásztáncot láthattak a nézők. Meghívást kapott és részt vett a rendezvényen a Gáborjáni Hagyományőrző Népzenei Együttes: népdalokat adtak elő citerakísérettel. A helyi művészeti iskola tanulói és pedagógusai is zongora-, gitár-, furulyazenével szórakoztatták a közönséget. A községben először járt a Püspökladányi Ifjúsági Fúvós­zenekar: koncertjükkel szintén nagy sikert arattak.

Az est végén a résztvevők a fúvószenekar kíséretében közösen énekelték el a Himnuszt.

Forrás: HBN–Nagyné Kelemen Mónika

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!