Hirdessen itt

Nagyon nagy dologra készül a kormány

Annyi pénzt tenne félre adócsökkentésre a Fidesz-kormány 2020 után, amiből fedezni lehetne a személyi jövedelemadó csökkentését 9-10 százalékra, vagy akár egy újabb nagyarányú munkáltató tb-teher – konkrétan a szociális hozzájárulási adó – visszavágására is sor kerülhetne – fedezte fel az mfor a kormányzati dokumentumok között.
A kormányzati tervekben évek óta szerepel egy olyan adócsökkentési és fejlesztési alap felállítása, amelyből finanszírozni lehet a közterhek mérséklését, valamint fejlesztési projekteket. Ezt a rendkívüli helyzetekben szükséges kiadásokraVégül csak 2020-ban jelennek meg ezek a megcímkézett források a költségvetésben – derül ki a friss jelentésből.

Eredetileg gyorsabb ütemű feltöltéssel számolt a nemzetgazdasági tárca, mint amekkora lépésekkel végül haladni tudtak. A 2015-ös büdzsében még úgy kalkuláltak, hogy 30 milliárd forintról indulva 2019-re 350 milliárd forintosra hízhat az alap.

Két évvel később, a 2017-es büdzsében már visszafogottabb feltöltési tempót vezettek le. Ez alapján 2019-ben még csak 60 milliárd forint lenne az alapban, de még 2021-ben is csak 360 milliárd forint állna itt rendelkezésre.

A legfrissebb, alig pár hetes jelentés szerint azonban 2021-ben már 710 milliárd forintot lehetne ebből az alapból adócsökkentésre és fejlesztésekre költeni – írja az mfor!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések