Péntek hajnalban újabb komoly összecsapás történt a belga rendőrök és az autópályák közelében táborozó erőszakos bevándorló csoportok között. Ezúttal két járőr sérült meg, tizenhat migránst pedig őrizetbe vettek. Theo Francken menekültügyi államtitkár az esetre reagálva Facebook- és Twitter-üzenetben azt mondta, hogy “folytatni kell az illegális bevándorlók visszaküldését, különben csatatérré válnak az autópályák.”
Jan Jambon belügyminiszter az erőszakos támadásra válaszként súlyos büntetést ígért. A migránsok miatt az utóbbi időben Belgiumban jelentősen megszaporodtak az autópálya-parkolókban elkövetett támadások. A belga sajtó tudósítása szerint az erőszakos eset múlt hét csütörtökről péntekre virradóra történt, amikor Nagy-Britanniába tartó kamionokban akart elrejtőzni egy 15 fős migráns csoport, a rendőrök azonban észrevették őket.
Az eset nyomán indult ellenőrzés során az autópálya melletti erdőből mintegy 40 migráns támadt rá a rendőrökre, akiknek figyelmeztető lövéseket kellett leadniuk. Az összecsapásban két járőr megsebesült, illetve tizenhat etiópiai és szudáni migránst őrizetbe vettek. Jan Jambon belügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján ígéretet tett arra, hogy a rendőrség állománya és a kamionsofőrök ellen elkövetett erőszakos támadásra súlyos büntetés lesz a válasz.

A rendőrség és az igazságszolgáltatás nagy erőkkel küzd az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem ellen” – tette hozzá a Twitter-csatornáján a miniszter. Theo Francken menekültügyi államtitkár ugyancsak a Twitteren arról írt, hogy már hónapok óta kérdezi, hogy mi a helyzet a tehergépkocsi-vezetők emberi jogaival? Ezzel a szakszervezeteknek és az ellenzéki baloldalnak is üzent, mert szerinte ők semmit sem tesznek az ügyben, csupán a lemondását követelik.
Az államtitkár reakciója erőteljes ellenszenvet váltott ki a szakszervezetekből, akik azzal védekeztek, hogy az elmúlt tíz évben intenzíven lobbiztak a gépkocsivezetők helyzetének javítása érdekében. Felmérések szerint a hivatásos kamionosok 54 százaléka nem érzi magát biztonságban a migránsok miatt.