Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kubatov Gábor felemelné a Fradi költségvetését

A Ferencváros elnöke december 31-én tartott egy szilveszteri köszöntő beszédet, amelyben beszélt a klub idei évéről és a jövőbeni célokról is.
Kubatov Gábor kihangsúlyozta, hogy a Ferencváros az elmúlt évtized legsikeresebb évén van túl.

- A felnőttbajnokságokban 194 érmet és 92 aranyérmet szereztünk. Tavaly csak 54 felnőtt aranyat nyertünk - mondta a klubelnök, hozzátéve, hogy az utánpótlásban jóval sikeresebbek voltak, mint egy éve.

Kubatov természetesen szót ejtett a labdarúgásról is. Elmondta, hogy Thomas Doll továbbra maximálisan élvezi a bizalmukat és reméli, hogy sikerül a vezetésével kijutni a nemzetközi porondra.

A futballra jelenleg 14 millió euró (kb. 4,3 milliárd forint) megy évente, de szerinte a nagyobb célokhoz nagyobb költségvetés kell.

- A következő évek feladata, hogy továbbjussunk az európai selejtezőből. Ehhez fel kell emelnünk a költségvetésünket, újabb szponzorokat kell bevonni, hogy elegendő pénzünk legyen a nemzetközi szerepléshez.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések