Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Közönségtalálkozót szervez az Irén levele írójával a Csokonai Színház

Az Irén levele Bereményi Géza Legendárium című 1978-as családregényében olvasható. Irén egy levelet írt testvérének, amelyben elmeséli az életét, s amelyből kirajzolódik a 70-es évek jellemző világa.
Ezek a történetek köszönnek vissza a szerző és Cseh Tamás Levél nővéremnek lemezéről. Az előadásban Újhelyi Kinga, Jászai-díjas színművész alakítja Vetró Irént (Bereményi Vetró néven született), aki számos Cseh Tamás dal főszereplője. A produkció másik fellépője Pál Hunor több karaktert is megformál: egyszerre groteszk és virtuóz, ahogyan időnként belép a történetbe és jelen idejűvé varázsolja Irén visszaemlékezéseit.

A közönségtalálkozón a produkció két színésze mellett részt vesz az író, Bereményi Géza és a rendező, Lőrincz Zsuzsa is.

Az Irén levele szombati előadása 19 órakor kezdődik a Horváth Árpád Stúdiószínházban. Az ingyenes, fél 9-kor kezdődő közönségtalálkozóra azokat is várják a produkció művészei, akik korábban látták az előadást - írja a dehir.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések