Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Közlemény! Fidesz: A baloldal ugyanott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta

Sőt!
Azzal a különbséggel, hogy most még a legújabb nemzetközi nyomásnak is engedve „Magyarországot pillanatok alatt bevándorlóországgá alakítanák” – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt kormányfő szombati évértékelőjére reagálva.

A kormánypárti politikus az MTI-nek úgy fogalmazott: a baloldal Gyurcsány Ferenc vezetésével készülődik, „ugyanazok készülődnek, akik egyszer már tönkretették Magyarországot, egyszer már eladósították a magyar gazdaságot, elvettek az emberektől a havi bért, havi nyugdíjat, duplájára emelték a rezsit, az országot az eladósodás csapdájába kergették és egyfolytában hazudoztak, ez a baloldal és ez Gyurcsány Ferenc”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések