Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kitálalt az egykori x-faktoros: éjszakánként teljesen kifordul magából

Szabó Ádám az X-Faktorban vált ismertté, azóta pedig már második alkalommal készül fel A Dal versenyére, ami remélhetőleg idén kevesebb stresszel jár majd számára, mint előző alkalommal.
Amikor a harmonikás-énekes legutóbb A Dalra jelentkezett, annyira feszült volt a sok próba és a teljesítmény miatti stressztől, hogy szélsőségesen reagált a szervezete: lakótársai arra lettek figyelmesek, hogy Ádám alvajáró lett.

– Többször mesélték a srácok, hogy esténként megjelentem, úgy tűnt, mintha éb­ren lennék, de ha szóltak hozzám, nem válaszoltam. Én pedig másnap egyáltalán nem emlékeztem semmire. Voltak veszélyes helyzetek is, egyszer az ablak felé indultam meg, más­szor pedig felkaptam egy tárgyat, és azzal püföltem a radiátor csövét – árulta el a zenész a Borsnak.

Ádám elmondása szerint már elmúlt ez az állapot nála mindenféle kezelés nélkül, ám az éjszakái azóta se nyugodtak: hangosan beszél álmában, s még káromkodik is néha.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések