Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hoppá: bokszikonnal fotózkodott Tőzsér Dániel

Igazi nagyágyúval találkozott Tőzsér Dániel, az élvonalbeli Debrecen futballistája. A 31-szeres magyar válogatott középpályás Dubajban töltötte a szilvesztert, s az óév utolsó napján a pálmafák tövében összefutott a világ első számú bokszolóklasszisával, Anthony Joshuával (28), akivel egy közös szelfit is készített.
A brit bunyós három szervezet nehézsúlyú világbajnoki övét is birtokolja: az IBF-ét (Nemzetközi Bokszszövetség) 2016, a WBA-ét (Bokszvilágszövetség) és az ­IBO-ét (Nemzetközi Bokszszervezet) pedig 2017 óta. Világszerte óriási sztárnak számít, s a Loki labdarúgójának is nagy kedvence.

„Cohiba time” – írta a fotóhoz a focista, mindez egy drága kubai szivarra utal, kérdés, valóban együtt dohányoztak?

Mindenesetre többen is gratuláltak neki a képhez, a lájkolók közt volt a Ferencvárost erősítő Varga Roland és Priskin Tamás, valamint az ukrán Dinamo Kijev légiósa, Kádár Tamás is.

Csapattársa, Ferenczi János kicsit azért odaszúrt neki.

„Kiderült, hogy rád fér még egy kis kondi...” – írta hozzászólásában a középpályás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések