Hazánk nem akar bevándorlóország lenni
Szijjártó Pétert kérdezték Mark Rutte holland miniszterelnök illegális bevándorlásról szóló kijelentéséről is. A holland kormányfő egy televízióban úgy fogalmazott, „nem mondhatod azt, hogy én ezt nem akarom, inkább kivásárolom magam akként, hogy pénzügyileg hozzájárulok egy másik országban való befogadásukhoz”.
A külügyminiszter azt mondta, Magyarország álláspontja a migrációról egyértelmű és világos: Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, a migrációra biztonsági kérdésként tekint, nem enged a kötelező betelepítési kvótát szorgalmazó nyomásnak, egyetlenegy illegális bevándorlót sem enged be, és továbbra is fenntartja, hogy Európát Európán kívül kell megvédeni.
Szijjártó Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a román miniszterelnök nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta, Európában zajlanak viták az autonómiáról, és léteznek különböző autonómiaformák. A 21. században nem lehet megkérdőjelezni annak a legitimitását, hogy az autonómiáról lehet-e vitázni. A vitát meg kell vívni, de közben halállal fenyegetni elfogadhatatlan.
0 Megjegyzések