Amburs Attila ezúttal nem elvesz, hanem ad.
Az egykori bankrabló életéről filmet forgattak, nemrég pedig Berki Krisztiánnal megnyerték a TV2 Ázsia Expressz című realityjét. Ambrus elmondta, hogy szerepléseivel nem hasznot akar húzni, hanem be szeretné bizonyítani, hogy a börtön után is lehet jó útra térni.
Sokszor adományoz kerámiákat, a vetélkedőn aratott győzelemért járó jutalom egy részét is felajánlja a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Berkivel 10 milliót kaptak közösen, ezt a többi szereplő között osztják szét, a maradékot pedig jótékonykodásra költik.
– Úgy gondolom, hogy nem csak elvenni kell az asztalról, néha vissza is kell tenni. A kerámiákból megélek, így már a játék kezdetén eldöntöttem, hogy amennyiben nyerek, felajánlok belőle Böjte Csabáéknak.
Elvi okokból nem szívesen adok készpénzt, ezért majd megkérdezem, hogy mire van szükségük. Legyen liszt, szappan vagy bármi, szeretném személyesen kivinni Erdélybe – mondta Ambrus.
0 Megjegyzések