Hazánkra és a kormányra nézve negatív kijelentéseket tett Soros György amerikai-magyar üzletember a davosi fórumon, előadása végén. Sokan azt mondják, a milliárdos ezzel beszállt a magyarországi választási kampányba. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint Soros György minden megnyilatkozását komolyan kell venni, hiszen ha valaki ellen támadást intéz, annak lesz következménye.
„Nem tudott disztingválni Soros, hiszen személyes sérelmeit pakolta ki az asztalra egy olyan közegben, ahol nem illett a tematikába ez a fajta kirohanás. Ugyanakkor ez üzenetértékű megnyilvánulás volt” – mondta Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Hozzátette: ezzel megindult a magyarországi vezető politikusok és családtagjaik elleni támadás Soros részéről. Ez új elem, és eddig nem alkalmazta – fogalmazott az alkotmányjogász.
Komolyan kell venni
Hozzáfűzte: a hamishír-gyártás tekintetében is beszállt Soros, hiszen az érintett családtagok kapcsán megfogalmazott állításokat, amelyek valótlannak bizonyultak.
Aláhúzta: minden megnyilatkozását komolyan kell venni, hiszen ha Soros György támadást intéz, annak lesz következménye – láthatjuk Brüsszelben, Strasbourgban és Budapesten is ülnek olyanok, akik „egy ilyen harci kiáltásra rögtön teszik a dolgukat”.
Trumpot is kiosztotta
Mint folytatta, Soros György mindenkit kiosztott, aki számára nem kedves politikát folytat; Donald Trump tekintetében is rendkívül kemény szavakat használt és komolytalan megjegyzései között azt is mondta, nem biztos, hogy 2020-ig hivatalban lesz az amerikai elnök.
Egy elmozdítási vagy más eljárást, szankciót próbál beharangozni vele szemben – mondta Ifj. Lomnici Zoltán, aláhúzva, hogy a milliárdos szoros kapcsolatot ápol a Demokrata Párttal, amely kisebbségben van.
Kellett a Stop Soros
Magyarországon olyan civil szervezeti háló épült ki, amely vonatkozásában szükség volt a Stop Soros javaslat megalkotására, mivel valós társadalmi támogatottság nélkül, komoly magyarországi és brüsszeli befolyással rendelkező szervezetek külföldről érkező finanszírozás által tudják a hatást kifejteni, amelynek hátterében elsősorban Soros és a mögötte levő pénzügyi körök állnak – mondta az alkotmányjogász.
A Stop Soros törvénnyel végre bekövetkezik, hogy azt a pénz, melyet ilyen módon kapnak, illeték formájában vissza kell forgatni az illegális bevándorlókkal szembeni védekezés finanszírozására – húzta alá Ifj. Lomnici Zoltán.
0 Megjegyzések