A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 23-án, magyar idő szerint kora délután teltházas, nagysikerű koncertet adott az Egri Érseki Fiúkórus Sanghajban, a Hudec László tervezte Moore Memorial Church-ben. Az újévi koncertek és a fiúkórusok rendkívül népszerűek a kínai városban, az elmúlt évi magyar rendezvényekre még „hamisították” is a jegyeket.
Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa idén immár harmadik alkalommal szervezett újévi koncertet a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva. A januári magyar zenei események rendkívül népszerűek Kínában: 2016-ban és 2017-ben is teltházas – csaknem ezerfős – közönség előtt lépett fel az Angelika Leánykar, illetve Vásáry André operaénekes. A koncertek iránt olyan kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, hogy voltak, akik házilag sokszorosított jegyekkel próbáltak meg bejutni a kiemelt zenei eseményre.
A sorrendben immár harmadik magyar újévi zenei eseménynek ezúttal is a Hudec László tervezte Moore Emléktemplom adott méltó helyet. Az eseményen beszédet mondott Bolla Szilárd főkonzul és Xie Bingguo, a Sanghaji Keresztény Tanács elnöke. A koncerten Kodály-, Kocsár, Karai- és Halmos-művek is elhangzottak. Zongorán kísért: Dr. Réz Lóránt, szólót énekelt: Hegyesi Hudik Margit, vezényelt: Schmiedmeiszter Szilvia. A rendezvényt Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával szervezte.
