Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ez valami vicc? A Forbes Európa fiatal politikus-tehetségei közé választotta „Fegyőr” Andrást. Az a megdöbbentő, hogy miért

A Forbes szerint az előkelő listára az a különleges képessége emelte a fiatal „politikuszsenit”, hogy sikerült aláírás-gyűjtéssel megakadályoznia a budapesti olimpiát, ezzel is öregbítve szülőhazája hírnevét a világban.
Érdekes, hogy az amerikai Forbes egy olyan fiatal, 30 év alatti politikust választott, akinek pártja egyrészt válságban van, másrészt a friss közvélemény kutatási adatok szerint a teljes lakosság körében mérhetetlenné vált, a biztos pártválasztók körében pedig 1 százalékra zsugorodott.

A Forbes a döntését azzal indokolja, hogy a fiatal politikuszseninek sikerült bedarálnia a budapesti olimpiát.

A lap indoklása szerint: a budapesti olimpiai játékok megrendezéséről akart népszavazást kezdeményezni (egyben azt is mondták, nem szeretnék, ha most nyernénk el a rendezés jogát, kampányuk címe ezért is volt NOlimpia). Az ehhez szükséges aláírásokat összegyűjtötték, végül a kormánypártok kihátráltak a pályázat mögül.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések