A sértettet leteperték, megrugdosták, életveszélyes sérülést okozva. Az eset még áprilisban történt, a napokban emelt vádat a megyei főügyészség.
Két személy ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a megyei főügyészség, míg – ahogy az a vádirati tényállásból kiderül – a sértettnek is akadt felrónivaló: ő garázdaság miatt állhat majd a Debreceni Törvényszék tanácsa elé.
Nyakukba vették az éjszakát
Az I. és a II. rendű vádlott unokatestvérek; 2017. április 22-én az esti órákban, Bocskaikertben barátaik és ismerőseik társaságában ünnepelték az I. rendű vádlottat, majd éjfél körül taxival érkeztek Debrecenbe, a belvárosban több szórakozóhelyen jártak, és szeszes italt fogyasztottak – ismertette az ügyészség.
Kora hajnalban az I. és a II. rendű vádlott, valamint a velük lévő személyek az utcán tartózkodtak, amikor is a II. rendű vádlott összeszólalkozott a barátnőjével, s emiatt a lány egyedül elindult az egyik utcán. A legközelebbi sarkon a sietősen, gyalogosan haladó III. rendű vádlott véletlenül, de erőteljesen nekiütközött felsőtestével a lánynak, aki ezt szóvá is tette.
Először csak dulakodtak
A történteket észlelte az I. és a II. rendű vádlott, valamint a velük lévők. A III. rendű vádlotthoz odalépett a II. rendű vádlott, és felelősségre vonta a férfit azért, mert szerinte inzultálta a barátnőjét. Mindeközben a II. rendű vádlott erőteljesen meglökte a III. rendű vádlottat, aki emiatt a földre esett, és magával rántotta a II. rendű vádlottat is.
A földön fekve dulakodni kezdtek, de az I. rendű vádlott és a többiek szétválasztották őket. Ezután az I. és II. rendű vádlott, valamint barátaik elindultak, azonban a III. rendű vádlott dühében, előzetes szóváltás nélkül a társaság után szaladt, és egyszer fültájékon megütött egy fiatalkorút. Ezt észlelve az I. és II. rendű vádlott rátámadt a III. rendű vádlottra, őt ököllel tarkótájékon megütötték, a földre eső férfit mindketten felváltva ököllel testszerte ütlegelték, majd többször meg is rúgták a fejét és a mellkasát. Végül az I. rendű vádlott egy alkalommal nagy erővel fejbe rúgta a III. rendű vádlottat, aki ettől az eszméletét elvesztette. Az I. és a II. rendű vádlott ezután gyorsan távozott. A III. rendű vádlott bántalmazását észlelte a közeli pizzéria két alkalmazottja, azonnal mentőt hívtak, és értesítették a rendőrséget. A III. rendű vádlott a fején életveszélyes sérüléseket, orrcsonttörést, a felsőtestén, illetve az arctájékon többszörös zúzódásos sérüléseket szenvedett.
(VIA: HBN)
0 Megjegyzések