Egy stoppos férfit erőszakolt meg két nő Dél-Afrikában. A magányos utazó a Limpopo megyei Polokwane város mellett intette le két középkorú nő autóját.
A férfi gyanútlanul beszállt az autóba, ám nem kellett volna – írja a Metro című lap. Ugyanis a két nő fegyvert rántott, és sakkban tartotta az áldozatot, akivel egy gyanús italt is meg akartak itatni. Végül a két nő többször is megerőszakolta a férfit, akit utána menet közben kidobtak az autóból. Az áldozat kórházba került.
A hírek szerint Limpopo megyében elszaporodtak a hasonló bűntények, amelyeknek rejtélyes elkövetőit „spermarablóknak” hívják.
Májusban egy 23 éves férfit három napra raboltak el, és sorozatosan megerőszakolták. A férfi azt hitte, egy taxiba ült be, de tévedett. Elrabolták, és elkábították. Amikor magához tért, a nők rendszeresen megerőszakolták. Nyáron egy tanárt raboltak el fegyverrel, miközben egy zimbabwei buszmegállóban álldogált, egy másik tanárt februárban négyen erőszakoltak meg, miután elkábították.
Egyelőre nem világos, mi a célja az elkövetőknek. Korábban elfogtak három nőt, akiknél spermával teli óvszereket találtak.
A zimbabwei rendőrök szerint van egy törzs, amelynek a tagjai spermát gyűjtenek, azokkal rituálékat végeznek vele, mert azt hiszik, hogy ettől gazdagok lesznek.
0 Megjegyzések