A MantaDroidot elsősorban a víz alatti megfigyelés és a tengeri biodiverzitást felmérő tanulmányok eszközeként képzelik el a tervezői, akik szerint a hagyományos, a környezetüktől gyakran egészen elütő gépekkel szemben a MantaDroid képes volna a tengeri környezetben „álcázni magát”.
A 35 centiméter hosszú és 63 centiméter széles drón mindössze 0,7 kilogrammot nyom, és akár 10 órán át képes a víz alatt 2,5 km/h-s sebességgel haladni.
„A rájákat a természet legkecsesebb és leghatékonyabb úszóinak tartjuk. Szemben a legtöbb vízben élő fajjal, a rájáknak egy egyedülálló propulziós mechanizmusuk van, amely lehetővé teszi számukra, hogy szinte erőkifejtés nélkül szeljék a tengereket az elülső úszóik mozgatásával.
Ezek a különleges tulajdonságok nagy érdeklődést keltettek fel a mechanizmus mögött rejlő tudományos háttér felderítése iránt, és azt illetően, hogy hogyan lehetne hasonló mechanizmusokat beépíteni az autonóm vízalatti járművekbe” – fogalmazott a Chew Chee Meng és Yeo Khoon Seng által vezetett kutatócsoport.
A MantaDroid a PVC anyagból készült hajlékony „úszói” segítségével képes haladni, amelyek a hagyományosan a vízalatti autonóm járműveknél használt propeller alapú meghajtó szerkezeteket váltották fel a rájadrón esetében, így lehetővé téve a hosszabb üzemidőt.
Az úszók egy lapos és széles „testhez” kapcsolódnak, ahogyan az a valódi ráják esetében is megfigyelhető. Ebbe helyezték a különböző szenzorokat, valamint mindenféle olyan kütyüt, amelyek a tengeri biodiverzitás megfigyeléséhez, a keresési feladatok ellátáshoz és a hirdografikus adatok begyűjtéséhez használatosak.
A rájadrónt két év alatt tervezték és építették meg, eközben egyebek mellett a folyadékdinamika témakörében is alaposabban elmerültek a kutatók, és mintegy 40 különböző úszóformát teszteltek.
A következő lépésként a tengeri környezetben is próbára teszik a már elkészült drónt, különös figyelmet fordítva arra, hogy az milyen teljesítményt képes nyújtani az egyes vízmélységekben, és hogyan reagál az előre nem látható környezeti tényezőkre.