A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Svédországban már bizonyítani sem kell a nemierősz@kot, elég ha a nő kijelenti, a férfinek nincs lehetősége védekezni

Svédország törvénymódosításra készül, amelynek célja, hogy levegyék a bizonyítás terhét a nemi erősz@k áldozatainak válláról: az új jogszabály egyértelmű beleegyezést ír elő a sz3xuáIis érintkezéshez.
A hatályos svéd jogszabályok szerint csak akkor lehet valakit bíróság elé állítani, ha bizonyíték van arra, hogy fenyegetést vagy erősz@kot alkalmazott.

A törvényjavaslat szerint az erősz@k bebizonyítható, ha a vádló nem nyilvánította ki kifejezett szóbeli beleegyezését vagy nem adta egyértelmű jelét annak, hogy beleegyezik a sz3xuáIis aktusba.

Svédországban már bizonyítani sem kell a nemierősz@kot, elég ha a nő kijelenti, a férfinek nincs lehetősége védekezni

Következtetés


Akkor most értelmezzük. Kettesben vagyok egy hölggyel. Eljutunk odáig, hogy együtt töltjük az éjszakát és szeretkezünk. Reggel azonban, véletlen kicsit több (vagy kevesebb) cukorral viszem ágyba neki a kávét, mire ő csalódik bennem. Másnap feljelent nemi erőszakért. Mivel “leveszik a bizonyítás terhét az áldozatról”, neki nem kell bizonyítania, hogy erősz@kot követtem el. Vagyis, nekem kell bizonyítanom, hogy nem.

Pontosabban az új törvény szerint, bizonyítanom, hogy a nő “egyértelmű beleegyezését” adta a közeledésbe. Na ezt, hogyan? Hozzak tanúkat? Esetleg hangfelvétel róla? Vagy ha az egyértelmű beleegyezés nem szóban , hanem tettben történt, akkor videó felvételt készítsek? Tiszta őrület. Vége van a normális ismerkedésnek és kapcsolatoknak. Nincs más lehetőség, mint, hogy írásos beleegyezést kérni, hogy megengedte, hogy közeledjek. Mivel pedig már a csók, vagy akár egy udvarló érintés is zaklatásnak számít, már bizony ahhoz is írásbeli engedély kell. Már ha biztonságban akarom tudni magam.  Persze sosem tudni, biztos ami biztos, nem árt hozzá két tanú hitelesítése is a papíron.
Úgyhogy svéd lányok, asszonyok, ne csodálkozzatok, ha ezután a férfiak vagy töketlen heréltekként viselkednek veletek, vagy a kapcsolatotok eleve mint egy üzleti kapcsolat, szerződésekkel, tanúkkal stb kezdődik, vagy eleve inkább elmennek egy pr0stituáIthoz. Sőt, ma már van még egy lehetőség, hogy vesz magának egy sz3xr0botot. A férfi is és ha sz3xet akartok ti is. De egy biztos, a romantikától, amit annyira szerettek, végleg búcsút vehettek.

Svédországban már bizonyítani sem kell a nemierősz@kot, elég ha a nő kijelenti, a férfinek nincs lehetősége védekezni

Isabella Lovin miniszterelnök-helyettes közölte: a sz3xuáIis zaklatást elszenvedett nők „metoo” kampánya rávilágított, hogy új törvényre van szükség, amelyet várhatóan csütörtökön jóváhagynak a parlamentben.

Stefan Lofven kormányfő szerint a „történelmi reform” célja – amelyre az általa vezetett koalíció 2014-ben történt kormányra kerülése óta készül –, hogy levegyék az áldozatok válláról a terhet, hogy bizonyítania kelljen: nemi erősz@k vagy zaklatás áldozata volt. Az áldozatokhoz szólva kijelentette: „A társadalom az önök oldalán áll”.

Ha a törvénymódosítást elfogadják, július elsején lép életbe. A törvénytervezet további kezdeményezéseket is tartalmaz, így megtiltja, hogy svédek pr0stituáltak szolgáltatását vegyék igénybe külföldön, és megnöveli a törvénysértőkre kiszabott büntetéseket. sz3x vásárlása Svédországban illegális tevékenységnek minősül.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések