Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

„Sosem volt az esetem” – Meglepő dolgot árult el Anikóval való kapcsolatáról VV Aurelio

Nem titok többé: a ValóVilág két korábbi sztárja immár egy párt alkot. VV Aurelio és Nádai Anikó különös körülmények között jött össze, erről beszéltek most a Fókusz kamerái előtt.
Ahogy azt korábban megírtuk, immár egy párt alkot a Való Világ két egykori versenyzője.

– Nem tartozott a szívem csücskei közé – mondta Caversaccio Aurelio. – Nem voltam a kedvence – tette hozzá Nádai Anikó, aki augusztusban lett újra facér.

Bár jól láthatóan „döcögősen” indult a szekér, az Anikó Show színfalai mögött, illetve egy közös autóút során valahogy mégis szárba szökkent a két egykori villalakó szerelme.

A két egykori VV-szereplő ugyanabból a városból származik, azonban mint a Fókusz által készített beszélgetésből kiderül, Anikó a valóságshow előtt „nem is tudott Aurelio létezéséről”, míg a ValóVilág 6 nyertese elmondta, igazából Anikó sosem volt az esete abból a szempontból, hogy túl vékony neki, de a lány arca és a kisugárzása mindig is tetszett a fiúnak.

Aurelio júliusban még úgy nyilatkozott, hogy megtalálta az igazit, és gyereket is szeretne akkori szerelmétől, Dominikától, ám az Anikóval való első közös interjúban le sem tagadhatta volna, hogy a szíve már csak új szerelméért lángol. A bájos műsorvezető végig fogta Aurelio kezét, és többször is szerelmes pillantásokat váltottak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések