A felénk száguldó Oumuamua aszteroida első megfigyelése szerint nem bocsát ki rádióhullámokat magából, tehát nagyon úgy tűnik, csupán egy aszteroidáról beszélhetünk. A vizsgálatoknak azonban koránt sincs vége.
Az Oumuamuát októberben figyelték meg a szakemberek. A sebességét és röppályáját vizsgáló kutatók szerint egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezett. A tudósok szerint ez az első, csillagközi térből származó kisbolygó, amit sikerült megfigyelni.
Kutatók egy csoportjának azért vált gyanússá az objektum, mert kinézete alaposan elüt az eddig ismert aszteroidákétól: 400 méter hosszú és egy űrhajóra emlékeztet. Egyes szakemberekben felmerült az az ötlet is, hogy talán nem is egy kisbolygót, hanem idegen szondát vagy űrhajót sikerült megfigyelni, így hallgatózni kezdtek, hátha bocsát ki rádiójeleket magából, az ugyanis leleplezhetné mesterséges mivoltát.
Az objektumot a 100 méter tányérátmérőjű Green Bank teleszkóppal tanulmányozták, és nem meglepő módon semmilyen rádiójel-kibocsátást nem észleltek.
0 Megjegyzések