Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Molnár Ferenc Caramel szívszorító vallomása: A lelkem mélyén helytelennek éreztem, ahogy élünk

„Hadilábon állok az érzelmekkel.”
– A szüleimmel mindig is felszínes volt a kapcsolatom, komolyabb, mélyebb dolgokról sosem beszéltünk. Valószínűleg ők is ezt hozták otthonról, így ezt adták tovább. Magam sem tudom, hogy hiányzott-e a közeledésük, de azt mindig is tudtam: a mi családunk másképp működik, mint a „normális”. A lelkem mélyén helytelennek éreztem, ahogy élünk, de ezt akkoriban még a roma kultúrának tudtam be. Aztán később persze rájöttem, hogy ez nem roma kérdés… – meséli Caramel a Star magazinnak. Az énekes kétéves volt, amikor szülei elváltak. – Azóta talán négyszer láttam az apukámat. Igazság szerint nem is ismertem, nem tudtam, ki ő, milyen volt, és miért volt olyan – emlékezik vissza nehéz gyermekéveire az énekes, akinek édesapja hét évvel ezelőtt hunyt el.

– Harminc éves voltam, amikor édesanyám először mondta: Szeretlek, kisfiam! Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Furcsa volt érzés hallani. Mint ahogyan viszonozni is... – emlékezik vissza a színész, és elárulta, a szótárában nem szerepelt az a szó, hogy szeretlek, épp ezért az első időkben feleségének sem tudta kimutatni az érzelmeit. Azt azonban már mielőtt apa lett volna is tudta, hogy ő bizony másképp, máshogyan, szeretetben neveli majd a gyermekeit, hiszen ha szeretet van, boldogság van, annál fontosabb pedig nem is kell az ember életében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések