Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Megvan, mit csinál az Operettszínházban Szente Vajk

Művészeti vezetőként nem, de rendezőként dolgozik majd a Budapesti Operettszínház csapatával Szente Vajk!
A szakember – akit a múlt héten a Kerényi Miklós Gábor elküldése miatt művészeti vezető nélkül maradt teátrum előtt fotózott le egy olvasóriporterünk –, lesz ugyanis az Apáca-show direktora, amelyet a Zikkurat mutat be a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Zikkurat vezetője az a Rosta Mária producer, akinek olyan nagyformátumú előadások köthetők a nevéhez, mint az István a király, a Shrek musical vagy a Hegedűs a háztetőn.

– A színvonal megtartása érdekében egy művészeti tanács segíti a munkámat, így sem főrendezőben, sem művészeti vezetőben nem gondolkozom a következő pályázatig, amely egy év múlva esedékes – válaszolta lapunk kérdésére Lőrinczy György.

– Szente Vajkkal az Apáca Show című musical rendezőjeként tárgyaltam, amelyben a már napvilágot látott művészek, azaz Alföldi Róbert, Molnár Piroska, Feke Pál mellett az Operettszínház sztárjai kapnak szerepet. A jól ismert film karakterei remekül kioszthatók társulatunkban. 

Így kap majd helyet benne Peller Anna, Szabó P. Szilveszter, Peller Károly, Lehoczky Zsuzsa vagy Janza Kata és még sokan mások. A Szabadtéri Játékokkal évek óta töretlen a jó viszonyunk, művészeink szinte már hazajárnak Szegedre. A nyári bemutató után a musical beköltözik a Nagymező utcába és azokban a hónapokban tűzzük műsorra, amikor sok külföldi meghívásnak teszünk eleget. Vajk személye és ez a szerződés is azt szimbolizálja, hogy nyitott vagyok az új lehetőségekre.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések