Elhagyják Katalóniát azok a spanyol rendőri egységek, melyeket még szeptemberben vezényelt oda Madrid a katalán függetlenségi népszavazás miatt.
"Madrid több ezer szövetségi rendőrt vezényelt Katalóniába, hogy megakadályoztassa spanyol alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek ítélt függetlenségi népszavazást, illetve elejét vegye a térség függetlenségi törekvéseinek. Spanyol hírforrások szerint 4 és 6 ezer közöttire tehető a térségbe vezényelt rendőrök száma" – olvasható a cikkben.
A spanyol kormány álláspontja szerint az október elsejei alkotmányellenes katalán népszavazáson a tartomány szavazóinak 43 százaléka vett részt (körülbelül 2,28 millió ember), a függetlenedésre 90,18 százalék voksolt (2,04 millió fő), míg a maradás mellett 177 ezren szavaztak.
A népszavazás után – melyet a spanyolok brutális rendőrségi fellépéssel próbáltak elfojtani – a madridi kormány több katalán kormánytagot lefogatott, a katalán elnök Carles Puigdemont és négy társa ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Puigdemonték eddigre már Brüsszelben tartózkodtak, az elfogatóparancsot decemberben visszavonták.
Közben a madridi kormány előrehozott választás írt ki Katalóniában, ahol "az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti liberális tömörülés győzelme ellenére a függetlenségi pártok szerezték meg a parlamenti többséget. A függetlenségi pártok összesen a szavazatok 47,3 százalékát kapták meg, míg a spanyol egység pártjait a választók 43,3 százaléka támogatta. Előbbiek 70, utóbbiak 57 képviselőt delegálhatnak az új katalán törvényhozásba" – olvasható a cikkben.
MTI
0 Megjegyzések