Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ezzel megint sokakat kiakaszt Berki Krisztián. Megtette és nem is szégyelli

Ezért tette.
Fegyvertartási engedélyt szerzett Berki Krisztián, tudta meg a Bors. Bár sokan nem emlékeznek rá, de Krisztiánnak a Fradi Security alapítójaként nem ismeretlen terület a biztonságtechnika, most pedig egy másik biztonságtechnikai cégben érdekelt. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy megszerezze a fegyverviselési engedélyt, bár azt mondja, továbbra sem fog pisztollyal a farzsebében mászkálni.

"Az én korosztályomnak például már szinte teljesen kimaradt a sorkatonai szolgálat is. A férfiak manapság nem tudnák megvédeni magukat vagy családjukat az utcán, ha veszélyes helyzetbe keverednek. És nincs meg az a tudás sem, hogy hogyan lehet kikerülni egy neccesebb szituációt, ezért ilyen képzéseken szinte minden férfinak részt kellene vennie. Ezekben pedig ugyanúgy benne van a lőfegyverek használata is" – magyarázta Berki a lapnak.

"Nem kí­­­vánok G. I. Joe lenni, de önvédelmi szinten meg kellett ismerni ezt is, és fontos, hogy közelről lássuk, mekkora veszélyt jelentenek a fegyverek. Manapság ha egy nő és egy férfi összeszólalkozik az utcán, az emberek elkerülik őket, mert félnek. Pedig véleményem szerint a férfiaknak például kutyakötelességük lenne közbelépni és figyelmeztetni őket arra, hogy békésen és normális körülmények között rendezzék nézet­eltérésüket" – folytatta a magyarázatot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések