Ezekkel az ígéretekkel próbál az MSZP szavazókat szerezni

Minderről Tóth Bertalan frakcióvezető beszélt az ATV Start című műsorában. Az ellenzéki megállapodást pedig szeretnék betenni a karácsonyfa alá.
Az MSZP a minimálnyugdíjat a duplájára szeretné emelni. Ez Tóth Bertalan frakcióvezető egyik kedvenc programja. A másik, amit elmondott az ATV Start című műsorában, hogy minden család kapja meg a minimális rezsiellátást, ami azt jelentené, hogy havonta 1 köbméter ivóvizet jelképes áron, 15 köbméter földgázt, és valamennyi áramot pedig az aktuális ár feléért kaphatnának meg.
Arra a kérdésre, hogy mindezeket miből fedeznék, azt válaszolta, több helyről is lehetne elvenni, mint például a közmédia 100 milliárd forintos támogatásából. Azt is felhozta, hogy tavaly 300 milliárd forint tartalék képződött, amit év végén kiosztott a kormány, de az szerinte a Fidesz háttérembereit segítette. Azonkívül a nagyon magas béreknél szolidaritási járulékot vezetnének be, és ebből tudnák fedezni a fentebb említett változtatásokat.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy további béremelések is lesznek, és a nettó bért kívánják felemelni, hogy ne terheljék tovább a munkáltatókat. A nettó minimálbért 100 ezer forintra emelnék, és adómentessé tennék- közölte.

A választásokra rátérve a frakcióvezető arról beszélt, hogy az MSZP Karácsony Gergelyt közös miniszterelnök-jelöltnek javasolja, közösen szeretnének indulni, közös listával. Említette, hogy a DK egyelőre egy 30-as listát fogadott el, nem akarnak közös listát. Tóth Bertalan azonban reméli, meg tudnak egyezni, legalább az egyéni választókerületekben. Kijelentette, az MSZP kitart a közös lista mellett.

Szóba került, hogy az Együtt azt akarja, hogy több választókerületben egymás ellen induljanak a jelöltek, de az MSZP ezt nem fogadja el, mert a választók igényeit szeretnék kielégíteni. A választók pedig együttműködést várnak, mutatott rá Tóth. A DK esetleges stratégiája az lehet, hogy ahol az MSZP visszalép, ott a DK jelöltje legyen, így megszerezve minél több helyet. Tóth Bertalan erre reagálva kijelentette, így nem lenne kormányváltás. Tájékoztatott arról, hogy még ezen a héten, akár mindennap készek tárgyalni, hogy a karácsonyfa alá lehessen tenni a megállapodást.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!