Az angliai jegyespár kapcsolata nem élte túl az elképesztő leleplezést.
Véletlenül tárcsázott telefonhívás miatt ért véget egy angol jegyespár kapcsolata, a házasságig el sem jutottak. – Hallottam, ahogy megcsal a párom. Egyszerre éreztem dühöt és szomorúságot – idézte fel a Metro riportjában Vikke Kenward, aki a bizarr eset után azt is kiderítette, hogy csalárd vőlegénye, Ty Smith 130 fontot, azaz 47 ezer forintot költött a prostira, miközben az eljegyzési gyűrű átszámítva csak 43 ezerbe került. A férfi azt magyarázta, hogy búcsú-numerára ment az örömlányhoz. Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy szex közben miként fordulhatott elő, hogy a menyasszonyát felhívta.
0 Megjegyzések