A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Angliai hétköznapok: immár kötelező gend3rtanokkal tömni a kisgyermekek fejét

Angol honban dúl a káosz, a tolerancia ilyen mértékű liberális propagandájának pedig még nem igazán lehettünk szemtanúi a történelem során. Az elmúlt egy évben legalábbis Nagy-Britannia ultraliberális érzékenyítési folyamaton ment keresztül, amelynek betetőzéseként immár nem csupán az angol ovikban dolgozó transznemű „óvóbácsi-nénik” jelentik a legnagyobb veszélyt a kicsikre. Ugyanis az angol kormány bevezette, hogy az általános iskolai sz3xuáIis felvilágosító órákon kötelezően meg kell ismertetni szegényeket az MLTBQEFDZFKP problémakörével, ráadásul kapnak egy jó kis gend3res agymosást is.
Justine Greening oktatási államtitkár idén jelentette be, hogy minden egyes általános és középiskola Angliában kötelezően tartson 2019 szeptemberétől sz3xuáIis felvilágosító tanórákat (relationship and sex education, RSE). A szélsőbal által kilobbizott kényszer-felvilágosítással önmagában nem is lenne probléma, azonban ahelyett, hogy a sz3xuáIis élet biológiai részét elemeznék,  inkább erősen rámentek a nemi élettel kapcsolatos egyéb „értékek” megismertetésére, a még könnyen befolyásolható kisgyerekek gyomorforgató agymosására.

Miközben az angol kormány kedden konzultációt kezdeményezett, amelyben megkérdezte a szülőket és a fiatalokat arról, szerintük milyen korhatáros tartalmakat kellene tanítani az RSE-n, megerősítette, hogy a tanterv rendkívül érzékeny a gyermekek igényeire nézve, bármilyen legyen is a sz3xuaIitásuk vagy a nemi identitásuk. Hivatalos értesülések szerint az MLTBLKSNDOP irányt akarják bevezettetni az agymosó felvilágosító órák programjai közé, miután Peter Tatchell „meleg” aktivista levélben kérte erre az oktatási minisztériumot. Válaszul az alábbi üzenetet közölték:

Üdvözöljük az aggodalmát, hogy esetlegesen az RSE-nek nem lesz része az MLTB-közösség problémája, azonban biztosíthatom róla, az oktatási minisztérium elvárja az iskolától, gondoskodjon a gyermekek sz3xuáIis beállítottságának „érzékenyen való kezeléséről”.

Az angol iskolákat egyébként már korábban felszólították, hogy támogassák, hirdessék a h0m0sz3xuaIitást, a gend3rfluiditást, illetve a transzneműséget úgymond a „brit értékek” égisze alatt, köszönhetően a Nicky Morgan korábbi neoliberális oktatási államtitkár által behozott reformoknak. Morgan szerint az MLTB problémák figyelmen kívül hagyásával elveszik a gyerekektől a lehetőséget, hogy egy modern, multikulturális Nagy-Britanniában nevelkedhessenek. 

David Kurtner a UKIP párt oktatási szóvívője a hír hallatán közleményt adott ki, amelyben kifejtette, az eddigi felvilágosító órák is határozottan durvák és helytelenek voltak, ezután azonban ne érjen senkit meglepetés, hogyha a kormány következő lépése a transzneműség melletti irgalmatlan lobbi lesz, aminek  ártatlan gyermekek lesznek az elszenvedői.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések