Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Alapjogokért Központ: a brüsszeli meghallgatás a boszorkányüldözés része

Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgársági jogi és igazságügyi (LIBE) bizottságának a magyarországi demokrácia helyzetét vizsgáló csütörtöki meghallgatása a Magyarország ellen folyó boszorkányüldözés része - jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Kovács István úgy vélekedett: a jelentésben borítékolhatóan az fog szerepelni, hogy "Magyarországon olyan diktatúra van, amit még a Harmadik Birodalom is álmodozva figyelt volna". A bizottság tagjainak többsége ugyanis szerepel a Soros-barátok listáján és a meghívott magyar civil szervezetek - az Alapjogokért Központon kívül a Magyar Helsinki Bizottság és a Mérték Médiaelemző Műhely - szintén Soros-szervezetek - mondta.
A meghallgatáson - amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli a magyar kormányt - valószínűleg rég lerágott csontok, így a felsőoktatási és a civil törvény módosítása, valamint a magyar média helyzete fognak szerepelni - fogalmazott.
A bizottság jelentése várhatóan 2018 első negyedévében elkészül, majd az EP plénuma elé kerül, ahol kétharmados többség kell a jogsértések megállapításához. Ezután indulhat meg a hetedik cikk szerint eljárás Magyarországgal szemben - mondta Kovács István.
A hetedik cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit szinte kizártnak tartanak. Korábban nem volt példa arra, hogy bármely tagállam ellen bármelyik uniós intézmény kezdeményezze az "atomfegyverként" is emlegetett eljárást megindítását. Az EP azonban a magyarországi helyzetről szóló májusi döntése után novemberben a lengyel kormánnyal szemben is megszavazta a hetes cikk szerinti eljárás előkészítését.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések