Elhunyt Pápai Erzsi Jászai Mari-díjas színésznő.
1953-ban, 19 évesen korengedménnyel végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát . Pályája kezdetétől egészen 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Színház művésznője volt, amikor az intézmény Örökös Tagjává választották.
Pályafutása egyik legnagyobb kihívásának Margit királynét tartotta Shakespeare III. Richardjában: huszonöt évesen játszotta el a szerepet, amelyet beugróként, egy éjszaka alatt kellett megtanulnia. Az első előadás végén, miután lement a függöny, összeesett és mentő vitte el, de aztán még kétszázszor játszotta el a szerepet- írja a Színház.org.
Sok filmben is szerepelt, mint például a Gyurkovics fiúk, a Föltámadott a tenger és 2001-ben a Moszkva tér. Művészetének elismeréséül 1970-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1988-ban Érdemes művész lett. 2001-ben a Magyar Filmszemlén a legjobb női epizódszereplő díját kapta a Moszkva tér című filmben Boci mamaként nyújtott alakításáért.
0 Megjegyzések