Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Stadler milliárdokat tárolt a páncéljában, mégis szegényen halt meg

Volt olyan pillanat Stadler József életében, amikor saját bevallása szerint csak a páncélszekrényében egymilliárd forint lapult, utolsó éveiben viszont semmije nem maradt.
A vállalkozását egymillió forinttal kezdte, 1993-ban már az éves bevétel az exportot és az importot egybevéve elérte a 12 milliárd forintot – írja a blikk.hu.

Egy a 24.hu-nak adott interjúban úgy vallott, hogy volt olyan, hogy naponta 30 millió forintot keresett.
Hiába voltak milliárdjai, és hatalmas aranygyűrűje, ugyanúgy leült a munkásokkal ebédelni, mint amikor még csóró volt
– emlékezett vissza egy akasztói férfi, aki haláláig jó viszonyt ápolt Stadlerrel.
Semmije nem maradt. A nyáron lent voltam nála, és kérdeztem tőle, hogy miből élsz, Jóska? Erre annyit mondott, hogy abból, amit a könyv hoz, meg a nyugdíjból
– mesélte Szabó János, aki annak a kocsmának a tulajdonosa, amelyben a szabadulóbulikat tartotta Stadler.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések