Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Legalább 184 halottja van egy terrortámadásnak Egyiptomban

Több robbantással és lőfegyverekkel merényletet követtek el Egyiptomban egy mecsetnél. A szakértő szerint az Iszlám Állam áll a támadás mögött.
Horváth Józsefet arról kérdezték pénteken az M1 aktuális csatornán, hogy több robbantással és lőfegyverekkel merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. A legfrissebb híre szerint legkevesebb 184 halottja van a terrortámadásnak.

 A szakértő azért valószínűsítette, hogy az Iszlám Állam áll a merénylet mögött, mert ebben a térségben, a Sínai-félszigeten harmadik éve gyakorlatilag egy "fiókszervezete" működik a terrorszervezetnek, amelyet az egyiptomi hadsereg még nem tudott felszámolni. Úgy fogalmazott: olyan enkláve alakult ki, amelyről nem zárható ki, hogy a dzsihadisták menekülési útvonala lesz Szíriából vagy Irakból.

Ennél a merényletnél nem a vallási szempontot kell kiemelni, hanem egyfajta elrettentés lehetett a terroristák célja, mert nem szeretnék, hogy a gyéren lakott területre az egyiptomi kormányerők nagyobb létszámban bevonuljanak - mondta.

Hozzátette: "üzenet" is lehetett a támadás a környéken élő mérsékelt muszlimoknak, akik adott esetben nem szimpatizálnak az Iszlám Állam radikális nézeteivel.

MTi

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések