Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Lebukott az Apple, gyerekeket dolgoztatnak a telefonok összeszerelésénél

A cégnek tennie kell a helyzet ellen, az iskolások ugyanis nem dolgozhatnak túlórában.
Az Apple iPhone fő beszállítója, a Foxconn bejelentette, hogy többé nem dolgoztatnak túlórában fiatalkorú diákokat. A bejelentésre azután került sor, hogy a Financial Times cikket írt arról, hogy az iPhone X gyártása során legalább hat fiatal gyakornok dolgozott napi 11 órát a cégnél. A gyakorlat törvénysértőnek számít, mivel a kínai törvények értelmében a gyerekek legfeljebb heti 40 órát dolgozhatnak. A csengcsoui gyárban legalább 3000 diák dolgozik.

Az Apple azt mondta: ők úgy tudták, hogy középiskolás önkéntes gyakornokok dolgoztak ugyan az iPhone X-en, de szerintük nem lett volna szabad túlórában dolgoztatni őket. A Foxconn és az Apple azt mondták, hogy a gyakornokok túlórapénzt és egyéb juttatásokat kaptak a munkáért.

“Az Apple szeretné biztosítani, hogy a beszállítói láncban mindenki megkapja a méltóságot és tiszteletet, amit megérdemel. Tudjuk, hogy mindig van min javítanunk. Továbbra is azon leszünk, hogy jó benyomást keltsünk, és megvédjük a beszállítói láncunk dolgozóit” – idézi az Apple közleményét az Index.

A jelentések szerint a Foxconn szeptemberben kölcsönözte a diákmunkásokat, hogy tarthassák a lépést a várható kereslettel, ami az iPhone X premierje előtt – az Apple közlése szerint – mérhetetlenül magas volt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések