Nagyjából 2300 éves tornacsarnok maradványait tárták fel a régészek Kairótól 80 kilométerre – tette közzé az egyiptomi régészeti minisztérium.
A leleteket egy német és egyiptomi szakemberekből álló csapat fedezte fel a Kairótól délnyugatra a Fajjúm oázisbeli Vatfa faluban.
A település helyén állt egykor a II. Ptolemaiosz által a Kr.e. 3. században alapított Philoteris nevű ókori település.
A kutatócsoport szóvivője, Ajman Asmavi elmondta, hogy a most felfedezett épület egy hajdanán szobrokkal díszített óriási csarnokból, egy étkezőhelyiségből, egy udvarból és egy 200 méteres versenypályából állt.
A tornacsarnokba jómódú, görögül beszélő emberek jártak, hogy írni és olvasni tanuljanak és sportoljanak, vagy épp filozófiai témájú beszélgetéseket folytassanak – írja az inforadió.
Cornelia Römer, a misszió vezetője szerint a felfedezés egyértelműen bizonyítja, mekkora hatással volt Egyiptomra a görög életforma, nem csupán Alexandriában, hanem a vidéki területeken is.
0 Megjegyzések