Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Koraszülöttek találkoztak Hajdúböszörményben

November 26-án rendezték meg a II. hajdúböszörményi Koraszülött Találkozót, melyen a közel 45 koraszülött gyermeket nevelő család mellett részt vett Dr. Horváth Zsolt András, az Újszülöttjeinkért, koraszülöttjeinkért Alapítvány munkatársa és egyben a “Jótettekre vagyunk teremtve” projekt szakmai vezetője.
Borosné Máté Mónika szervező beszéde után Sőrés István alpolgármester köszöntötte a családokat, majd Dr. Horváth Zsolt András köszöntője után zenés gyermekműsorral szórakoztatták a gyerekeket. Közben Chili lufibohóc készítette a szebbnél szebb lufikölteményeket, csillámtetoválást készítettek a gyerekeknek, rajzolhattak, játszhattak.

Idén is ajándékokkal kedveskedtek a koraszülött gyermekeknek, annyiban azonban mégis több volt az idei alkalom, hogy ezúttal külön ajándékcsomagot adtak át a Debreceni Klinika Neonatológiai Osztályának, melyben különböző hasznos segédeszközök voltak 40.000 Ft értékben, amelyek segíthetik a dolgozók munkáit az osztályon.

A rendezvény megvendégeléssel és kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Borosné Máté Mónika / Forrás...

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések