Szexuális zaklatási vádak miatt Peter Pilz, az osztrák parlamentbe jutott Pilz Listája vezetője úgy határozott, hogy visszavonul és lemond mandátumáról – jelentette be a politikus nemrég egy bécsi sajtótájékoztatón.
Pilz korábban a parlamentből frissen kiesett Zöldpárt politikusa volt, s először a zöldek egyik munkatársa vádolta meg zaklatással, majd most azt állítják róla, hogy a 2013-as alpbachi fórumon Pilz megfogdosta az Európai Néppárt egyik munkatársát, és erre tanúk is vannak – írta az InfoRadio.hu az MTI alapján..
A politikus az első vádat visszautasította, most pedig azt kijelentette, “a legkomolyabban” kell venni az újabb vádakat, de semmi ilyesmire nem emlékszik. A szigorú előírások ugyanakkor rám is vonatkoznak – mondta Peter Pilz.
Mostantól kívülről kíséri majd figyelemmel és támogatja pártját. Hogy mi lesz az általa alapított és az ő nevét viselő politikai formációról, arra szombat délelőtt egyelőre nem tudott válaszolni. Azt mondta: délután találkozik a pártvezetés, és döntenek arról, hogy hogyan tovább.
