Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Földi László leleplezi a Soros háttérhatalmat és titkos hálózatukat: “Szinte elkerülhetetlen, hogy Európa háborúba sodródjon” – videó beszélgetés a Polbeatban

Egyelőre nem kapott felkérést, így felmondási idejét tölti Földi László nemzetbiztonsági szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, aki a kilencvenes évek végén a Horn-kormány durva titkosszolgálati visszaéléseinek a leleplezésével vált ismertté, ám az Echo TV-ben és a Magyar Időkben kimondott markáns véleménye miatt két hete távoznia kellett Tarlós István tanácsadó testületéből.

Földi a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Huth Gergely és Stefka István kérdéseire válaszolva újfent megerősítette: tartja véleményét, miszerint a migrációs válság már ma is háborús helyzetet teremtett, amelyben az embercsempész háborús merénylő, akit semmiféle jogi védelem nem illet meg, hiszen idehozza az ellenséget.


Arról is beszélt: szinte elkerülhetetlen, hogy Európában véres konfliktusok alakuljanak ki. Nem úgy, mint a második világháborúban, hanem polgárháborúk képében, például Németországban. – Azért kell erről beszélni, hogy Európa felébredjen és védekezzen – tette hozzá.

Földi László felvetésünkre drámai véleményt fogalmazott meg: Orbán Viktor élete abszolút mértékben veszélyben van. A skála onnantól, hogy a Fideszen belül le kell váltani őt, odáig terjed, hogy Orbán Viktornak miért kell élnie?  Pontosan tudják, hogy ha Magyarországon Orbán Viktor marad hatalmon, akkor az ő forgatókönyvük nem fog működni.

Mindenki összefog majd a következő öt hónapban és óriási pénzek áramlanak azokhoz a körökhöz, amelyek vállalják az Orbán-kormány megbuktatását. Hiszen a magyar miniszterelnök egy hosszú ideje építgetett tervet gáncsolt el, azaz Európa kulturális és etnikai összezavarását, a nemzetállamok szétzilálását. A világ politikusainak nagyon kis töredéke hiszi amit mond. Orbán ilyen, ő ebben a történelmi helyzetben nem érdekből, hanem a történelmi kihívást megértve politizál, mint Churchill a világháború idején – tette hozzá.

Földi László Soros Györgyről úgy vélekedik, hogy az idős milliárdos neve csak egy címke, hiszen ő az arcát adta a világ egyes, nála jóval gazdagabb dollármilliárdosainak törekvéséhez. – Kérdés, hogy Soros szervezetei Magyarországon eljutnak-e a hazaárulásig? – vetettük fel, mire a szakértő megjegyezte: a magyar titkosszolgálatoknak kutya kötelessége beépülni ezekbe a szervezetekbe és megfigyelni a munkájukat. Nagyon veszélyes, de évtizedek óta tartó folyamatról van szó ugyanis, ahol ezek az úgymond civilek maguk is titkosszolgálati eszközökkel élnek és embereket szerveznek be “fedéssel”. A naiv támogatóik, értelmiségiek sokszor nem is ismerik az emberi jogi-, vagy környezetvédelmi küldetésük mögé rejtett másodlagos, valódi célokat.

A beszélgetésben sok más mellett Földi László azt is kifejtette: teljesen egyértelmű, hogy a rendszerváltás elő volt készítve, csak a tömeg félreértette a kottát és az MDF-et ültette a kormányrúdhoz. Nem is maradhattak ott sokáig.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések