Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Fel kell készülni Brüsszel és a Soros-szervezetek frontális támadására

Arra kell számítani, hogy erősödik a következő napokban, hetekben Brüsszel és a Soros-szervezetek Magyarország elleni támadássorozata, és felgyorsul a Soros-terv végrehajtása – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hidvéghi Balázs hozzátette: a jövő héten Soros György Brüsszelbe látogat eligazítást tartani. Hangsúlyozta, hogy a pénzember alapítványától kikerült iratok szerint az Európai Parlament 226 képviselőjét tartják nagyon megbízható szövetségesnek, így a pénzemberé az EP legnagyobb frakciója. 

Magyarországot egyértelműen azért támadják, mert továbbra is határozottan ellenállunk a bevándorlási kérdésben annak a nyomásnak, amely a Soros-féle hálózattól és Brüsszel különböző szereplői részéről ránk nehezedik, meg fogjuk védeni a magyar határt, és ebben a kérdésben nem fogunk engedni – jelentette ki Hidvéghi Balázs.

Hozzátette, Soros György Brüsszelben azzal a Guy Verhofstadt liberális frakcióvezetővel találkozik, aki néhány napja intézett durva támadást Magyarország és a nemzeti konzultáció ellen. Kérdésként vetette fel, vajon kikkel találkozik még az EU központjában Soros, és azokról a megbeszélésekről adnak-e tájékoztatást.

Hidvéghi Balázs megjegyezte, az EP plenáris ülésének e heti napirendjén szerepel az a migránspárti javaslatcsomag, amelyet néhány hete az EP egyik szakbizottsága fogadott el; ez felgyorsítaná a bevándorlást, kötelező kvótákat tartalmaz és lehetővé tenné, hogy NGO-k – nem kormányzati szervezetek – a bevándorlás szponzoraivá váljanak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések