Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Fejlődnek az osztrákok: Az „AfD-nek tilos a belépés” táblákat lecserélik, “menekülteknek tilos”-ra a vendéglátóhelyeken

Az elmúlt években a nagyvárosi kocsmák előtt, mint Berlinben vagy Hamburgban, nem egyszer lehetett olvasni a táblát: „AfD-nek tilos” a belépés. Vagyis a  radikális jobboldali német Alternatíva Németország pártnak.
A jelek szerint ez nem zavarta a „világjavítókat”, vagyis az, hogy annak a pártnak a tagjait tiltják ki kocsmákból, amely idén 12 százalékot ért el a választásokon. Kölnben pedig egyre több kocsmában lehetett látni abból a 200 000 söralátétből, amelyen az volt olvasható, hogy „Nincs Kölsch náciknak”. (A Kölsch sörmárka.)

És most érdekes dolog történt. Augsburg egyetemi városban, ahol egy magát baloldaliként azonosító kocsmatulajdonos táblára írta ki, hogy „menekülteknek” tilos a belépés, ugyanis ott már sor került verekedésre.

/Az osztrák portál ugyan nem írja, de a szövegösszefüggésből ordít: na, most mikor jön a fősodratú média és hirtelen üvöltve emlékezik a „Zsidóknak tilos a belépés” feliratokra és azonnal „felötlik” benne a „történelem legsötétebb korszaka”./

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések